Erről beszélt az amerikai alelnök, aki Budapesten biztosította támogatásáról a Fideszt, ami pár nappal később történelmi vereséget szenvedett.
+3 hasonló
A francia elnök Dohában ingerülten beszélt arról, hogy felháborítja a „nyilvánvaló információmanipuláció”.
+3 hasonló
Parlamenti tényfeltáró bizottságba várják délután Fürcht Pált, az egykor fontos ügyekben nyomozó, azóta azonban politikai nyomásgyakorlásról beszélő volt főügyészt. A Völner-Schadl-ügyről és Magyar Péter telefonos ügyéről is beszél a várakozások szerint, előbbi ráadásul Magyar Péter politikai felemelkedésének egyik fontos mozzanata volt, felmerült benne Rogán Antal neve, és erről beszélt Varga Judit is a hírhedt diktafonos felvételen is.
+3 hasonló
A szavazatok 56 százaléka fölött rendelkezne.
+3 hasonló
Norvégiában várhatóan Zelenszkij is ott lesz
+3 hasonló
Új jogköröket kapott a vagyonvisszaszerzési hivatal.
+3 hasonló
A Google vizsgálja a problémát.
+3 hasonló
A volt házelnök a KözBeszédnek adott interjújában engedett meg magának némi önkritikus hangnemet.
+3 hasonló
50 helyet jósolnak a mindent túlélő miniszterelnöknek és szövetségeseinek, 52-53-at a zsidó és 17-18 helyet az arab ellenzéknek.
Hivatalosan is vidámabb napja van Kubatov Gábornak, mint Benjamin Netanjahunak.
+3 hasonló
Azt állítja, nem írt alá és nem jelentett.
+2 hasonló
A brazil pályán székek, hordágyak és kemény pofonok repkedtek.
+2 hasonló
A Kúria által hozott korábbi határozat nem vette figyelembe a falfrikák tartalmát.
+2 hasonló
A III/III-at két hónap múlva, 1990. január 21-én megszüntették.
+2 hasonló
Köszönik, ha ezt a választópolgárok is figyelembe veszik.
+2 hasonló
A korábbi kormánypárt ezért követeli, hogy az új legfőbb ügyész „haladéktalanul indítványozza a politikai foglyok azonnali szabadon bocsátását.”
+2 hasonló
Tavaly októberben a deficit még 339 milliárd forintos volt.
+2 hasonló