Taraczky Dániel ellen egy lóistálló lebontása miatt hoztak fegyelmi határozatot májusban.
Svájci és török kutatók vizsgálata szerint azoknak, akiknek gyerekkorukban volt képzelt barátjuk, felnőttként könnyebben érezhetik azt, hogy valaki van velük egy üres szobában.
Összefogtak és az Európai Bizottságnál lobbiznak a piacuk védelme érdekében.
Egy kempingágyon aludt és barátkozott kicsit a helyiekkel.
Az amerikai elnök meglehetősen unortodox kortesbeszédeket tart a vesztésre álló republikánus jelöltek mellett a félidei választási kampány hajrájában. Vajon hogy kell értelmezni a legújabban elhatalmasodó fixációját?
A vajdasági magyar közösség is érdekképviselet-váltást akar – mondta a HVG-nek Rózsa Zsombor, a Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) nevű párt elnöke.
„A Bizottság és az EIB csoport rezilienciával és alkalmazkodással kapcsolatos kezdeményezései fontos lépést jelentenek a melegebb környezetre és a szélsőségesebb időjárásra való reagálás terén – de ez még csak a kezdet.” Nadia Calviño, az Európai Beruházási Bank elnöke és Wopke Hoekstra, az Európai Bizottság éghajlat-politikáért, nettó zéró kibocsátásért és tiszta növekedésért felelős biztosának írása.
Számos ügyes eszköz kölcsönzött már ötleteket a természettől. Közéjük tartozik egy holland fejlesztés is, egy „bajuszos” drón, amelyik a kis rágcsálóktól, a patkányoktól és az egerektől leste el, hogyan lehet magabiztosan kikerülni az akadályokat, akár sötétben is.
Rónai Egon távozását már korábban bejelentették, lehet, hogy két állandó műsoruk is lekerül a képernyőről.
A Gyűrűk Ura-filmek Gandalfjaként és az X-Men-filmek Magnetójaként ismert színész ötven éve ismerte Patrick Stewartot, és még arra is figyelmeztette, nehogy elvállalja Picard szerepét a Star Trekben.
Az egyik legfontosabb orosz laptól teljesen megvonták a bevételi forrásokat, a főszerkesztő lakásán házkutatást tartottak, az egyik rovatvezetőt pedig letartóztatták.
Még a tervezett koalíciós partnerei is megkérdőjelezik Elif Eralp berlini polgármesterjelölt alkalmasságát, miután a politikus azért akarta kihúzatni egy interjúból a saját nyilatkozatának egy részét, mert megijedt attól, hogy név szerint említett meg egy palesztinpárti aktivistát.
A soproni erdők atyjáról elnevezett Muck Turistaház nyerte a díjat.
A Tomb Raiderben kelt életre az akció-kalandjátékok ikonikus főhősnője, Lara Croft, akinek kalandjaiból azóta több filmadaptáció és spin-off is született.
Három ember meghalt, öten megsérültek a heves esőzések okozta sziklaomlásban Kappadókiában.
Oroszország a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon támadta meg a kizárását, amit az Ukrajna elleni támadás miatt rendeltek el. Nyertek, így a németországi vb-n pályára léphetnek.
Amerikai kutatók szerint a napelemes repülőgépek akkumulátorainál az energiasűrűségre kell törekedni, nem pedig a teljesítmény leadására.
Azt mondta, tíz évig álmodott erről a munkáról, míg végül megélhette, de hogy miért távozik most a csatornától, nem árulta el.
Közlekedési beruházások sokaságát kellene megheletősen rövid határidővel, jelentős kockázat mellett elvégezni ahhoz, hogy a főváros képes legyen mozgatni az olimpiára érkezők tömegét. Az elszállásolásukról nem is beszélve.
Orbán vejének cége arra is felhívta a figyelmet, hogy hiába kapcsolnak egy magántőkealapot Tiborcz István üzleti köréhez, az önmagában nem bizonyítja, hogy a benne kezelt vagyon az ő személyes tulajdonát képezi.