A tiltás mögött évtizedes állatvédelmi viták és több súlyos baleset áll.
Teljes háborús készültségben menetelt a Békemenet, a valaha volt legnagyobb. Mára nyoma sem maradt.
Orbán nem szerette a közgazdászokat, Matolcsyt viszont nagyon is, évtizedeken átívelő kapcsolat volt az övéké. Miért tett kivételt Matolcsyval Orbán?
Gyászol az egész videojáték-ipar.
Az RTL gyilkosos játékrealityje végén Árpa Attila tett egy megjegyzést a műsor jövőjével kapcsolatban.
Az 1958-as, A budapesti rém című amerikai „thriller”, amiben szinte semmi sem emlékeztet Magyarországra, direkt sem tudna olyan rossz lenni, mint amilyen véletlenül lett. (Az a dél-amerikai diktátort idéző férfi a címlapképen egy ÁVH-s ezredes akar lenni.)
Az amerikai elnök 10 milliárd dollárra perli a BBC-t. A bíróság most figyelmeztette, hogy komolyabban kéne dolgoznia a bizonyítékok összegyűjtésén.
A gyerekes családoknak kötelező elhagyniuk a frontvárosokat és környéküket.
Hosszú a sor, egyebek között sörösdoboz, hógömb, paszternák, tapétakaparó, vállfa. És van egy különleges rekorder is.
A looksmaxxer közösség ikonját azzal vádolja a bíróság, hogy megerőszakolt egy 17 éves lányt, akit előtte élő adásban itatott le.
Melyik ügy miatt vették őrizetbe a volt jegybankelnököt és miért körözik a fiát? Arról beszéltünk a Helyzet: van! legújabb részében.
A kilencvenes években tényleg minden jobb volt? És hogyan lehet regényt írni az újságírás mellett? Köves Gábor és Inkei Bence mindketten újságírók, és mindkettejüknek idén jelent meg regénye. New York varázsa, a kábeltévékkel érkező rendszerváltás és ifjúsági kalandregények is szóba kerültek a Nem rossz könyvek új részében.
Ötödik éve élnek a front árnyékában a szvjatohirszki szerzetesek és a közelből kibombázott apácák, akik az oroszoknak túl ukránok, az ukránoknak „moszkoviták”. Milyenek a mindennapok a repesznyomokkal teleszórt templomfalak között?
A várt eredménnyel. Csiszolnia kéne a dobótechnikán.
A dél-koreai Puszan hálás a cápának, amiért látogatók százezreit vonzotta hozzájuk.
Már egy rendőr elleni gyilkossági kísérlettel is meggyanúsították a szélsőzöld aktivistát. Az apukája korábban felgyújtott 8 autót, egy adótornyot és egy telekommunikációs átjátszóállomást is.
A szocializmus összeomlása után Magyarország a közép-európai térség eminense volt, Szerbia páriaállammá vált. A kétezres évek mindkét országban zűrzavarosak voltak, majd szinte párhuzamosan épült ki Aleksandar Vučić és Orbán Viktor rezsimje. Az áprilisi magyarországi országgyűlési választásokig sokan azt hitték: a szavazófülkékben az ilyen választási autokráciák megdönthetetlenek.
Van-e jobb, mint belezúgni egy 3500 lakosú, a jeges éghajlatú Nova Scotia egyik szigetén didergő kanadai falu, Port Hawkesbury érzelmes garázsrock zenekarába? Nyilván igen.
Nem is csoda, 650 kilós fülkét közötztek a hátára, benne egy vérengző, démonölő istennő szobrával.
„Ezt hogy a ******** lehetett benézni?” - kérdezte egy elhaladó autós.