Leszálltak Ferihegyen.
Kifogásolják, hogy Brüsszel továbbra is Oroszország stratégiai vereségét akarja elérni.
+4 hasonló
A magyarországi üzlethálózatot egyelőre nem adják el, de mérlegelik, mit kezdjenek vele.
+4 hasonló
Az alpolgármester szerint valaki feltörte a fiókját, a helyiek szerint viszont a fotót privátban akarhatta elküldeni az alpolgármester, csak véletlenül nyilvánosan tette közzé.
+4 hasonló
A KT külön üdvözölte, hogy ősszel nyújtják be a költségvetést, mert az eddigi nyár eleji benyújtás jelentős bizonytalanságot jelentett.
Arról is beszélt, hogy szoros kapcsolatban vannak Muskkal és cégével az „orosz Starlink” fejlesztése kapcsán.
+4 hasonló
Számos szigorítást tartalmaz a rollerek használatát szabályozó KRESZ-módosítás.
+4 hasonló
Majer Bálint, akire nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, a napokban egy indonéz lapnak nyilatkozott strandokról és naplementékről. Egy olyan bűnűgyről van szó, amiben 15,6 milliárd forintos kárt okozhattak a magyar adófizetőnek az úgynevezett lélegeztetőgép-bizniszben résztvevő cégek.
Március 4-én lépett hivatalba az új jegybankelnök, egy március 5-i megállapodás visszaható hatállyal semmissé tette volna a közvagyont magánvagyonná alakító kölcsönszerződést. A cégbírósági dokumentumok között azonban nem találtuk nyomát, és ketten még napokig úgy viselkedtek, mintha mi sem történt volna.
Majd felállította az énekesnőt, hogy mindenki megcsodálhassa a valagát.
+4 hasonló
A XI. kerületben.
+4 hasonló
Szeptember óta hétszer próbált belépni az országba, most végre sikerült. Korábban azt mondta, ha lesznek választások, elindulna.
+4 hasonló
24 darab, különböző típusú és méretű robbanótestet találtak.
Tíz éve volt a népszavazás a Brexitről, most megint sokat beszélnek arról, miért volt ez rossz ötlet.
Konferenciahívásos megbeszélésre hív a levél.
+4 hasonló
A sportvezető az 1990-es években részt vett védelmi pénzek szedésében is.
+4 hasonló
Az autót vezető 31 éves nőnek nem volt jogosítványa és két körözés is érvényben volt vele szemben. Egyik utasát is körözték, és mindhárman fogyasztottak kábítószert.
+4 hasonló
A támadásban egy ember meghalt, öten – köztük egy nyolcszor meglőtt 12 éves lány – megsérültek.
+4 hasonló
Szó esett a párt október 23-ai rendezvényén a hatalma érdekében az utolsó ukránt is feláldozó Zelenszkijről és arról is, hogy 1100 éve ugyanazok ellen küzdenek a magyarok. Többek között varkoccsal.
+4 hasonló
Állítólag az osztrák hadsereg alkalmazottaival akartak kapcsolatba lépni.
+4 hasonló