#a járvány leple alatt

444 444

Megtiltja a kormány, hogy az önkormányzatok adót szedjenek a náluk kihelyezett óriásplakátok után

Újbuda önkormányzata például csak idén 110 millió forintot veszít el ezzel.
fel 0 le
444 444

Úgy néz ki, visszajöhet Magyarországra több iráni diák, akiket a járvány elején utasított ki a kormány

Már nem vádolják bűncselekménnyel az irániak nagy részét. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora és az iráni diplomácia is próbált közvetíteni az érdekükben.
fel 0 le
444 444

Rendőr elleni bűncselekményekkel gyanúsítják a Clark Ádám téri dudálós tüntetés egyik résztvevőjét

A férfi a tüntetésen egy labdával megrúgott egy rendőrt, majd miután "fertőző betegség elleni védekezés elmulasztása" miatt 250 ezer forintra bírságolták, emailben azt írta a rendőrnek, hogy "a szemétséged [miatt] lehet megkereslek".
fel 0 le
444 444

Hadházy Ákost azért is feljelentette a rendőrség, mert a dudálós tüntetésen egy EU-s zászlót lógatott ki autója ablakából

A járvány idején tartott tüntetéseket ellehetetlenítették a rendőri bírságok. A rendőrségi határozatokból most az derül ki, hogy kifaroltak a kijárási korlátozások megsértése miatti indított eljárásokból, de azért így is találtak okot a büntetésekre.
fel 0 le
444 444

Bejelentették, majd szó nélkül lekerült a napirendről a bajba jutott önkormányzatoknak kitalált hitelkeret

Állami segítség nélkül a 800 leggazdagabb település felén akadhatnak gondok.
fel 0 le
444 444

A tűzijátékra többet költ majd a kormány, mint amennyit a válságra hivatkozva elvett a pártoktól

Nem azért felezte le a pártok költségvetését a kormány, mert égetően szüksége lett volna a pénzre. A szombathelyi fociakadémiára például duplaannyit adtak, mint amit a pártokból beszedtek.
fel 0 le
444 444

Osztogatott a kormány a Gazdaságvédelmi Alapból: 6 milliárd a Bozsik Stadionra, 3 milliárd a szombathelyi utánpótlásnak

Az eddig elköltött 872 milliárd forintból mindenhova jutott.
fel 0 le
444 444

300 milliárd forintért vett duplaannyi lélegeztetőgépet a kormány, mint amennyire a lehető legrosszabb esetben szükség lett volna

Biztos, ami biztos alapon.
fel 0 le
444 444

Eddig egyetlen embert ítéltek el rémhírterjesztéses ügyben

Június 4-ig 11 eset jutott el a bíróságra, ebből eddig hatot zártak le.
fel 0 le
444 444

Még 2024-ben sem kapják vissza az önkormányzatok a járvány miatt elvont pénzüket

A kiskereskedelmi különadó is megmarad.
fel 0 le
444 444

Szakszerveztük szerint veszélybe került az önkormányzati dolgozók helyzete a kormányzati elvonások után

Garanciákat akarnak arra, hogy a kormányzat megoldja a finanszírozási problémákat.
fel 0 le
444 444

Karácsony: A kormány jövő évi költségvetés-tervezete a főváros számára felér egy disznóöléssel, de ebben az esetben Budapest a disznó

A kormány szerint viszont minden rendben.
fel 0 le
444 444

A járvány alatt elintézték, hogy más ne maradjon a pályán

Amíg mindenki a járványra figyelt, a kormány szűkíteni kezdte az önkormányzatok mozgásterét.
fel 0 le
444 444

Ha Hadházyékat megbüntetik, a fociszurkolókat miért nem?

Veszélyhelyzetben tilos a gyülekezés, de a szabályt úgy írták meg, hogy szankcionálni nem lehet miatta. Hadházyék esetében azért talált rá módot a rendőrség.
fel 0 le
444 444

A Tankcsapda pont arra a két napra szervezett autós koncerteket, amikor a kormány megengedte

Mintha pont rájuk találták volna ki a jogszabályt.
fel 0 le
444 444

Orbánt nem koronázták meg, de teljesen felesleges volt határozatlan idejű felhatalmazást kérnie a kormányának

Azt mondta, hogy az ellenzék által javasolt három hónap nem lesz elég a rendeleti kormányzásra. Bőven elég lett volna.
fel 0 le
444 444

Átlagos munkanap egy virágzó parlamenti demokráciában

Közel 600 milliárd forint veszítette el a közpénz-jellegét, miközben szavaztak az állami megfigyelőrendszerről, közalkalmazotti státuszok megszüntetéséről, és a nemváltás jogi elismerésének tilalmáról.
fel 0 le
444 444

Átlagos munkanap egy virágzó parlamenti demokráciában

Közel 600 milliárd forint veszítette el a közpénz-jellegét, miközben szavaztak az állami megfigyelőrendszerről, közalkalmazotti státuszok megszüntetéséről, és a nemváltás jogi elismerésének tilalmáról.
fel 0 le
444 444

Az LMP-s Csárdi Antal megkérdezte Pintér Sándort, hogy fideszes önkormányzatoktól is elvontak-e fejlesztési pénzeket

A választ elhiszed.
fel 0 le
444 444

Az LMP-s Csárdi Antal megkérdezte Pintér Sándort, hogy fideszes önkormányzatoktól is elvontak-e fejlesztési pénzeket

A választ elhiszed.
fel 0 le