#Gazdaság
Az ellenőrzött squishy dumplingok 89 százaléka nem felelt meg az előírásoknak.
A jegybank szerint a döntés a pénzügyi piacokra nincs hatással.
A két vállalat különbizottságokat állított fel, amelyek egyeztetéseket folytatnak az egyesülésről. Elon Musk ezt jó ötletnek tartaná, de a bizottságok munkájában nem vehet részt, a végső döntést pedig a részvényeseknek kell meghozniuk.
A gyártó azt tanácsolja, kerüljék a tulajdonosok a teljes feltöltést.
A Gondosóra fenntartója először 2023-ban, majd 2025-ben szerződött a Fidesszel, a párt aktivistái így vehettek részt a programban részt vevő idősek felkeresésében. A programra a költségvetés 106 milliárd forintot költött – eredetileg uniós pénzből valósult volna meg, de a problémák miatt kivették az uniós finanszírozásból.
Szerinte ilyen ötletekre van szükség, hogy érdekesek legyenek az autók.
Több helyszínen megjelent az ügyészség az MNB-ügyben, de részleteket nem árultak el.
A Momentum egykori elnöke továbbra sem támogatja, hogy 2036-ban Budapest legyen a játékok helyszíne, és szerinte szükség volna egy erről szóló országos népszavazásra, valamint egy olimpiamentes forgatókönyvre is.
A magyar olajvállalat a szerb pénzügyminiszterrel szemben továbbra is úgy látja, nincs olyan új fejlemény, amelyről be kéne számolniuk.
A többségi tulajdonos önkormányzat 120 milliós szponzori bevétellel számolt a költségvetésben, emögött azonban nem volt szerződés.
2016 tavaszán előlegezte meg a HVG az akkori jegybankelnöknek a rabruhát emblematikus címlapján, de 2026. október 21-én jött el az idő, hogy őrizetbe vegyék Matolcsy Györgyöt. Mint az elmúlt 13 év matolcsys HVG-címlapjaiból kiderül, a most csalással gyanúsított fideszes gazdaságpolitikus már korábban elvesztette kegyencjellegét.
A nyomozóknak sincs könnyű dolguk, hogy szétszálazzák az MNB-hez köthető problémás ügyeket. Több ingatlanügyletről, a közpénz felelőtlen elköltéséről is szó volt már, a nyomozók feladata most azt megtalálni, hogy mi az, amit bíróság előtt is bizonyítani tudnak.
Franciaországnak csökkentenie kellene a magas költségvetési hiányát és államadósságát, de a helyzet kezelését zavargásokban, tüntetésekben testet öltő politikai válság nehezíti. A tízéves állampapírok hozama 2002 óta nem látott szintre emelkedett.
Még nem tudni, mi lesz 25 ezer babaváró hiteles további sorsa. A gyerekvállalási feltételt nem teljesítők november elsejéig kaptak haladékot, utána duplájára ugrik a törlesztőrészletük. Ilyen esetben megfontolandó utánajárni, hogy érdemes-e piaci hitellel kiváltani a babavárót.
A gyors és kényelmes bevásárlás érdekében folyamatosan fejleszti önkiszolgáló kasszarendszerét a Lidl Magyarország. Ennek részeként a vásárlók már több áruházban is találkozhatnak az újgenerációs önkiszolgáló kasszákkal, amelyekből egyre több jelenik meg az üzletekben, miközben idén közel 110 áruházban bővülnek maguk a kasszazónák is. A fejlesztések mellett ugyanakkor a megszokott, hagyományos kasszák is továbbra is elérhetőek lesznek.
Közel 69 ezer új vásárló adta le első rendelését az év első kilenc hónapjában a Kifli.hu-n, csaknem kétszer annyian, mint egy évvel korábban. A cseh Rohlik-csoporthoz tartozó vállalat több mint 2,7 millió rendelést teljesített szeptember végéig Magyarországon, az egyedi vásárlóinak száma pedig 44 százalékkal emelkedett. Az online élelmiszer-kiskereskedelemben szerepet játszó Kifli.hu szolgáltatását változatlanul nagyobb összegű bevásárlásokra használják a vevők: egy rendelésre átlagosan több…
A Gondosóra program eddig 106 milliárd forintjába került a központi költségvetésnek, miközben a célként kitűzött másfél millió idős helyett alig több mint egymillióan regisztráltak. A pénz nagy része a 4iG-hez ment, a Fidesz aktivistáinak adatkezelése miatt pedig hatósági ellenőrzés zajlik.
A NER elsőszámú őrző-védő cége hatalmas profitot termelt az elmúlt években, Sarka Kata férje mégis a távozás mellett döntött.
A NER egyik legismertebb arcának filmje ügyében több helyszínen is vizsgálódtak a hatóságok.
Más fénybe helyezte az eseményt a jegybank elnökének reakciója.