Elfogták a gyanúsított, egy 47 éves nőt.
+7 hasonló
A börtön nem értesítette az apát a fia életveszélyes állapotáról. Mire bejutott a kórházba, a fiú már mélyaltatásban volt, és többé nem is tért magához.
+7 hasonló
Az egyik helikopter a hegyen bajba jutott túrázókat szállította, amikor leszálláskor összeütközött a másik géppel.
+7 hasonló
Megkezdték a tárgyalásokat a csoportos létszámcsökkentésről.
+7 hasonló
Az „igazságosság és a fejlődés” költségvetésének 349 oldalas tervezetét már bárki böngészheti.
+7 hasonló
A Magyar-kormány átláthatóbbá teszi elődei munkáját, de a saját üléseinek feljegyzéseit már nem köti az orrunkra.
+7 hasonló
Tizenegy embert hallgattak ki gyanúsítottként, többek ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.
+7 hasonló
Mindkét üzem az SK On Hungary Kft.-é, ami tavalyelőtt még 2700 embert foglalkoztatott, tavaly már csak 1819-et.
+7 hasonló
A játékos már korábban bocsánatot kért.
+7 hasonló
A kormánygépként használt katonai repülők költsége hatszor annyiba került, mint a miniszter és delegációi összes többi utazási kiadása együttvéve.
+7 hasonló
A tiszás házelnök szerint sokkal több a közös a magyarokban, mint ami elválaszt, az egykori házelnök Kövér szavait pedig kedves cselekedetekkel kompenzálná.
+7 hasonló
A hírek szerint nagyjából 2,2 millió - 1,72 millió volt a szavazatarány. A parlamentbe a vajdasági magyarok is küldenek három képviselőt.
+11 hasonló
Karácsony Gergely a hónap elején azt mondta, ezzel zárni tudja majd az évet a főváros.
+7 hasonló
„Idős emberről van szó, aki rendezett körülmények között él, szoros családi kötelékekkel rendelkezik.” Elkezdődött az exjegybankelnök kihallgatása.
+7 hasonló
A kutatás célja a Most vagy soha! című film által igénybe vett támogatások igényléséhez, odaítéléséhez, folyósításához, elszámolásához, valamint a játékfilm megvalósításához kötődő iratok, illetve egyéb tárgyi bizonyítási eszközök felkutatása és lefoglalása.
+7 hasonló
Az 51 éves férfit a tárgyaláson könyörtelen, kiszámított és manipulatív szexuális ragadozóként írták le. Az ítéletet hétfőn fogják kihirdetni.
+6 hasonló
Mamma mia! Megvan Meloni utódja?
+6 hasonló
A miniszter szeretné, hogy az ügynökaktákban találtakkal való szembenézés újabb megbélyegzéshez vezessen a társadalomban.
+6 hasonló
Még ez is.
+6 hasonló
Az új vezérigazgató legfontosabb feladata a korábbi politikai függőség megszüntetése lesz.