0 komment

„Ez a huszadik pár gumikesztyű, amit elhasználok” – ott voltunk az önkéntesek első napján a Dél-Pesti Centrumkórház neurológiáján

Civil önkéntesek segítik az egészségügyi szakdolgozók munkáját hétfő óta a Dél-pesti Centrumkórházban. De miért megy el idegeneknek segíteni egy felső vezető, egy pék vagy egy épületgépész? Egyáltalán, mit tudnak tenni egészségügyi szakképzettség nélkül, és mi az első szabály, amit megtanítanak nekik? Riport a program első napjáról a betegágyak mellől.
0 komment

Este háború, reggel iskola: így próbálnak a Valahol Európában gyerekszínészei

Öt héten át próbálták a Békéscsabai Jókai Színház gyerekszereplői a Valahol Európában című musicalt. Miközben a színpadon háborús árvákat alakítanak, az iskolával, a fáradtsággal és a rájuk nehezedő elvárásokkal is meg kell küzdeniük. Hogyan lehet hitelesen eljátszani a veszteséget, és hol ér véget a szerep, ha a színész még maga is gyerek?
0 komment

Meg kell-e szüntetni a banki és más különadókat? – Felcsuti Péter volt bankvezér írása

A különadó nem feltétlenül közellenség, ha olyan meg nem szolgált nyereséget sújt, amely a verseny korlátozásából vagy egyéb piaci anomáliából fakad. Nem minden magyarázat elfogadható azonban a kivetésére – szögezi le szerzőnk.
0 komment

Inkább tatarozás ez, mint újjáépítés, de a Tisza ígéreteinek jó része benne van a költségvetésben

Példátlan kampány előzte meg a 2027-es költségvetést. Magyar Péter szerint teljes rendszereket alakítanak át, ugyanakkor a kormány elődei nem éppen sikeres fogásaiból is merít. Végigelemeztük az intézkedéseket és számokat, továbbá infografikán is bemutatjuk a változásokat – pénzben kifejezett hatásaikkal együtt.
0 komment

Nem lépünk még egyszer ugyanabba a vizes vb-be, erősítik a versenyt az állami közbeszerzésnél

A március 15-i állami rendezvénytől a 2027-es vizes vb szervezéséig és kommunikációjáig több nagy közbeszerzést kell levezényelnie a kormányváltást túlélő Nemzeti Kommunikációs Hivatalnak, amely valódi versenyt és új szabályokat ígér.
0 komment

Az űrből hozna vagyont az amerikai gyerekeknek Elon Musk

Minden gyerek részesülhetne abból a jelenleg felbecsülhetetlen gazdagságból, amit az Egyesült Államok űrkolonizációs tervei hozhatnak. Elon Musk, a Tesla, és több más ambiciózus vállalkozás, köztük a napokban újabb misszióra készülő SpaceX tulajdonosa, vágyálma szerint vagyonokkal ajándékozná meg az összes amerikai gyereket. Ez azonban több kérdést is felvet, köztük azt, hogy mindezzel egy új adókerülési kiskapu nyílhat.

Bejelentkezés vagy regisztráció