A Figure 03 kilenc nap alatt mintegy 560 km-t tett meg, hogy a cég kiderítse, milyen rejtett hibái lehetnek a gépnek.
A Rajtvonal következő epizódjában Máté Márkkal, az Azta alapítójával beszélgettünk, aki 25 évesen épít mesterséges intelligenciára alapuló vállalkozást. Az alkalmazás adózási és jogi kérdések megválaszolásában segít, Márk szerint azonban nem a szakértők leváltása a cél, hanem az, hogy az AI megkönnyítse a munkájukat.
Nemcsak jó döntést kell hozni, hanem azt is fel kell mérni, mennyire biztos az adott döntés. Egy magyar-argentin kutatócsoport olyan módszert dolgozott ki, amely javítja a mélytanuló rendszerek bizonytalanságkezelését.
A Kúria épületének felújítása a NER kevés épeszű, nem lopásra optimalizált, felesleges kivagyiságot és hamis múltteremtést célzó projektjeinek egyike. Átgondolt műemléki rekonstrukcióról van szó, amelyhez csupán a tetőtérben illesztették hozzá a vitatott bírói klubot.
Amerikai kutatók egy olyan, palládiummal bevont membránt készítettek, ami képes feltörni a szén és a fluor közötti rendkívül erős kötést.
Arról is megemlékeznek, hogy a klub 1956-ban kapta vissza a nevét és a színeit.
Úgy senki sem tud bowlinggolyót nyalogatni, mint ő. A nagy Lebowskiról, Steve Buscemiről és az éneklő James Gandolfiniről is beszélgettünk John Turturróval, akinek új filmje, Az utolsó New York-i zsebtolvaj csütörtökön kerül a mozikba.
Fennakadások vannak a Telekom TV-szolgáltatásában. A cég szakemberei már dolgoznak a hiba elhárításán.
A ralis bubogás lassan a múlté lehet.
A miniszter zárt ajtók mögött tudta ismertetni és indokolni az álláspontját, de a tiszás képviselők jogtechnikai problémákat is találtak a javaslatban. A világjárvány alatt több száz katonát küldtek úgy fizetés nélküli szabadságra, hogy nem vállalhattak közben másodállást.
Súlyosbító körülmény, ha az elkövető eltakarja az arcát vagy megsebesít valakit.
A PADME helyett végül maga a jegybank támogatta az Ökumenikus Segélyszervezet biatorbágyi iskoláját.
Reped, majd eltörik az iPhone Duo belső kijelzője – panaszolják néhányan a közösségi oldalakon. Az új eszközök szétszerelésében jeleskedő iFixit megpróbált utánajárni a problémának, bár egyelőre még kérdéses, hogy csak pár hibás darabról vagy szélesebb körű konstrukciós problémáról van-e szó.
Az Európai Bizottság új klímaalkalmazkodási keretrendszert mutatott be, amely az éghajlatváltozás elleni uniós fellépésben a megelőzés mellett a következmények kezelését is a gazdaság- és biztonságpolitika központi kérdésévé tenné.
Egy országos, szuverén, felhőalapú infrastruktúra valódi értékét végső soron a felhasználói árazzák be.
Az eddigi vezérigazgató, Nagy Gyula nyugdíjba megy, a helyére Puskás Andrást nevezhetik ki.
Az eladási hullámnak nem volt egyértelműen kiemelhető oka.
Dél-koreai kutatók olyan eljárást fejlesztettek ki, ami kitolhatja az olcsó és jó hatásfokkal dolgozó perovszkit napelemek élettartamát.
Egyszer a mentőknek kellett ellátniuk, mert rengeteg vért vesztett.
Távolról történő beavatkozásra, weboldalak és szolgáltatások fölötti online hatalomátvételre ad lehetőséget a napokban felfedezett hibapár. Tízből hét rendszert érint, és magától nem oldódik meg: a támadásokat csak az tudja kivédeni, aki gondoskodik a frissítésről.