0 komment

Inkább tatarozás ez, mint újjáépítés, de a Tisza ígéreteinek jó része benne van a költségvetésben

Példátlan kampány előzte meg a 2027-es költségvetést. Magyar Péter szerint teljes rendszereket alakítanak át, ugyanakkor a kormány elődei nem éppen sikeres fogásaiból is merít. Végigelemeztük az intézkedéseket és számokat, továbbá infografikán is bemutatjuk a változásokat – pénzben kifejezett hatásaikkal együtt.
0 komment

Nem lépünk még egyszer ugyanabba a vizes vb-be, erősítik a versenyt az állami közbeszerzésnél

A március 15-i állami rendezvénytől a 2027-es vizes vb szervezéséig és kommunikációjáig több nagy közbeszerzést kell levezényelnie a kormányváltást túlélő Nemzeti Kommunikációs Hivatalnak, amely valódi versenyt és új szabályokat ígér.
0 komment

Az űrből hozna vagyont az amerikai gyerekeknek Elon Musk

Minden gyerek részesülhetne abból a jelenleg felbecsülhetetlen gazdagságból, amit az Egyesült Államok űrkolonizációs tervei hozhatnak. Elon Musk, a Tesla, és több más ambiciózus vállalkozás, köztük a napokban újabb misszióra készülő SpaceX tulajdonosa, vágyálma szerint vagyonokkal ajándékozná meg az összes amerikai gyereket. Ez azonban több kérdést is felvet, köztük azt, hogy mindezzel egy új adókerülési kiskapu nyílhat.
0 komment

Átalakítaná az Erasmus+ programot az EP, nagyobb ösztöndíjakat és több résztvevőt szeretnének

Az Európai Parlament 47,39 milliárd eurós költségvetést javasol a 2028–2034-es Erasmus+ programra, 6,56 milliárddal többet az Európai Bizottság előirányzatánál. A képviselők a megélhetési költségekhez igazítanák az ösztöndíjakat és szélesítenék a résztvevők körét.
0 komment

Financial Times: Matolcsyt bekasztlizták, Orbán lehet a következő

Rács mögött az orbánomics főépítésze, folytatódik a hadjárat a korábbi elit korrupciója ellen – Matolcsy György őrizetbe vételéről és az elszámoltatás egyéb fordulatairól írnak a külföldi lapok. A Zeit Oroszország-szakértője szerint Orbán Viktor csak mímelte a részvétet a Nagy Imre-temetésen. Mit mondott Bolgár György a Nationnek Magyar Péterről? Nemzetközi lapszemle.

Bejelentkezés vagy regisztráció