Több mint száz ponton módosítaná a választási szabályokat a Nemzeti Választási Iroda.
+3 hasonló
Az amerikai alelnök szerint a választási vereség elemzését mindenképp az iráni háborúval kell kezdeni.
+3 hasonló
Gerhard Karner osztrák belügyminiszter az eseteket, „gyávának, rosszindulatúnak és bizonyos esetekben életveszélyesnek” nevezte.
+3 hasonló
Ungváry Krisztián 2023-ban már részletesen foglalkozott a Raguza néven nyilvántartott Nógrádival. De ő maga tagadja, hogy ügynök lett volna.
+3 hasonló
A szenátusban már meg is van a demokraták győzelme, míg a képviselőházban leginkább a mértéke a kérdéses.
+3 hasonló
Elon Musk több mint 200 millió dollárt költött a republikánus jelölt támogatására, de nem ment vele sokra.
+3 hasonló
Jesús de Miguel 30 éves volt.
+3 hasonló
Több mint 200 beteget más kórházba kellett átszállítani.
+3 hasonló
Amerikai tisztviselők szerint arra válaszoltak, hogy az iráni Forradalmi Gárda tüzet nyitott egy amerikai repülőgépre.
+3 hasonló
Az olasz Kimi Antonelli vasárnap Mexikóban négy futammal a vége előtt megnyerte a Formula–1 világbajnokságát, és megdöntötte Sebastian Vettel korrekordját. Erre a bizonytalan első szezonja után még a tehetségében kezdettől bízó Mercedesnél sem számítottak.
+4 hasonló
Vitézy Dávid szerint optimista volt, amikor október közepét mondta reálisnak a személyforgalom elindulásának.
+3 hasonló
Miután a kedvenc lapjában feltették a kérdést, hogy „De miért éppen Felcsút?”, a volt miniszterelnök egy válaszírásban megmagyarázta, miért a Felcsút kapta a 4. legtöbb tao-támogatást.
+3 hasonló
A filmrendezőt kórházba szállították, de hamarosan hazaengedik.
Miután Oroszország az éjszaka folyamán négy ukrán régióban támadta az áramellátó infrastruktúrát.
+3 hasonló
Olyan jól sikerült, hogy csak saját felelősségre érdemes megnézni.
A miniszterelnök a Telex cikke alá kommentelt, miután a lap megírta, hogy a volt köztársasági elnököknek jövőre is járhat a jótékonysági keret
+3 hasonló
Külön gyülekeznek azok, akik orosz területre szeretnének távozni, és azok akik ukrán területre vágynak.
+3 hasonló
Ez az a projekt, amit Mészáros V-Hídja nyert több mint 300 milliárd forintos értékben és amit október közepén a kormány leállított a visszaélések gyanúja miatt.
Nem könnyű a kedvére tenni.
25 ezerről 30 ezerre.
+3 hasonló